Fülzúgás

Jelenleg 300-500 ezer magyar szenved fülzúgással a Magyar Tinnitus Egyesület becslései szerint, és a nagy részük nincs tisztában azzal, hogyan tudna változtatni az állapotán. Sokan beletörődnek abba, hogy együtt kell élniük az állandó csengéssel, pedig, ha időben lépünk, a fülzúgás kellemetlen tüneteit enyhíthetjük, akár meg is szüntethetjük.

Fülzúgás

Forrás: DrJockers

Mi az a fülzúgás?

Régebben, amikor a tudomány még nem ismerte olyan jól a fülzúgást, volt az érintettek között olyan, aki kétségbeesetten kérte az orvosát, hogy vágathassa el a hallóidegeit. Annyira kétségbeesettek voltak a fejükben szűnni nem akaró, állandóan csengő, zúgó hangtól, hogy még a siketséget is bevállalták volna a csendért. A műtét után a hangok eltűntek, a zúgás azonban maradt.

A fülzúgás ugyanis nincs összefüggésben a hallással.

A fülzúgás olyan hangérzet a fülünkben vagy a fejünkben, ami külső hanginger nélkül jön létre.

Ez a hang lehet pulzáló, sistergő, sípoló, esetleg búgó, de akár kattogó is.

Hogyan jön létre?

Agyunk tele van szinapszisokkal, idegi átkapcsolási helyekkel, ahol az ingerületek eljutnak a külvilágból agyunk különböző területeire. Csak a fülünktől az agyunkban lévő hallóközpontig 15 ilyen szinapszis van, ahol kialakulhat a fülzúgás. A tudomány már bebizonyította, hogy ha egy ingerület túl erős, és hosszabb ideig is fennáll, azután is fennmaradhat az általa kiváltott érzet, ha az inger már megszűnt.

Fülzúgás

Forrás: Corbis

Ez történik a zajártalom okozta fülzúgásnál is. Túl erős hangingert kap a fülünk – például koncerten -, ami olyan erősen megrezegteti a szőrsejteket, hogy megsérülnek, akár el is törhetnek. A szőrsejtek tövében lévő szenzorok azonban ilyenkor sem kapcsolnak ki, hanem halk, állandó jelet továbbítanak az agy felé, anélkül, hogy bármilyen hangforrást érzékelnének. Így jön létre a fülcsengés.

Szerencsésebb esetben a szőrsejtek regenerálódnak, és ismét csak akkor közvetítenek hangokat az agyunk felé, ha hallanak is valamit. Ám a fülcsengés öngerjesztő folyamattá, azaz krónikussá is válhat, ami jelentősen megkeseríti a hétköznapokat. A zajártalom okozta fülzúgást különösen fontos időben kezelni, nehogy maradandó halláskárosodássá fokozódjon.

Mi állhat még a fülzúgás mögött?

Sokan tévesen betegségként tartják számon a fülzúgást, holott valójában valaminek a tüneteként jelenik meg. Ezért fontos, hogy a kezelés meghatározása előtt sor kerüljön egy alapos, teljes körű kivizsgálásra, hogy kiderüljön, minek a következménye a fülzúgás.

A szubjektív tinnitus (mások számára nem érzékelhető zúgás a fülben) mögött rengeteg kiváltó ok lehet:

  • fülbetegségek (füldugulás, fülkürthurut, középfülgyulladás, otosclerosis, Meniere betegség, zajkárosodás)
  • koponya-és agysérülések,
  • központi idegrendszer problémái,
  • cukorbetegség, pajzsmirigyproblémák,
  • keringési zavarok, magas vérnyomás,
  • nyak és a gerinc betegségei,
  • egyes gyógyszerek,
  • túlzott alkohol, kávé és nikotinfogyasztás,
  • fogászati és álkapocsproblémák,
  • stressz, depresszió, szorongás.

Láthatóan sok lehetőséget kell kizárni, így ne lepődjünk meg, ha fül-orr-gégész szakorvosunk és az audiológusunk több vizsgálatot is elvégez vagy kéri tőlünk korábbi vizsgálatok eredményeit. Általában a következő vizsgálatokra lehet szükségég:

  • a fül-orr-gégészeti vizsgálat,
  • a kiterjesztett audiológiai vizsgálat,
  • a nyaki erek állapotának vizsgálata
  • az agy CT, illetve MRT vizsgálata,
  • illetve egyéb – neurológiai, belgyógyászati, pszichiátriai, reumatológiai, ortopédiai- szakorvosi vizsgálatok.

A terápia függ attól, hogy mi okozza a fülzúgást, és mióta része a mindennapjainknak. Ettől függően különféle, kombinált kezeléseket kaphatunk, melynek részei a gyógyszerek, a relaxációs gyakorlatok és a technikai eszközök.

Gyógyszeres kezelések

Az eredményektől függően kaphatunk értágító, keringésszabályozó gyógyszereket és a hangulatjavító, feszültségoldó készítményeket is. Ezek mellett fontos, hogy az immunrendszerünket erősítsük, és alacsonyan tartsuk a stresszt a szervezetünkben. Ebben segítenek a vitaminok, például a C-vitamin, E-vitamin, cink, szelén vagy a béta-karotin.

Fontos a nyugalom és a belső csend

Mivel a fülzúgás az agyunkban jön létre, ezért kulcsfontosságú, hogy az agy feszültségét csökkentsük. Ezt relaxációs gyakorlatokkal és technikai eszközökkel is elérhetjük.

Érdemes elsajátítanunk az autogén tréninget, az agykontrollt, de nagy segítség lehet a hangterápia vagy a zeneterápia is.

Fülzúgás

Forrás: DrJockers

Tévhit, hogy a csend segít!

Mivel egy hangtól szenvedünk, azt hihetjük, hogy jobban fogjuk érezni magunkat, ha a környezetünket elcsendesítjük. Ez azonban éppen ellenkezőleg, felerősíti a fejünkben hallott hangot. Inkább tereljük el a figyelmünket róla, nyomjuk el a fülzúgásunkat valamilyen háttérzajjal: hallgassunk zenét, menjen a háttérben a TV miközben tevékenykedünk.

A fülzúgást csökkentő készülékek is hatékonyak

A noiserek pici, fülbe vagy fül mögé helyezhető készülékek, amelyek az agy számára kellemes hangot hallatnak. Ez segíti elfelejteni az agyunknak a tinnitust. Ez a készülék nem zavarja a hallást, és alvás közben is viselhető, így segít, hogy kipihenten keljünk fel reggel.

Fülzúgás

Forrás: HAC

Léteznek többprogramos kombikészülékek is, amelyek a fülzúgást és a halláscsökkenést is képesek egyszerre kezelni, így hallássérültként is használhatjuk ezeket a készülékeket a fülzúgás kezelésére.

Hasznos segítség még az egyes készülékekben és telefonokban fellelhető Tinnitus program, amely bekapcsolásával relaxáló, nyugtató hangterápiában lehet részünk, ami segít a hétköznapi stressz feloldásában is.