,,Azt üzenném az akkori önmagamnak, hogy minél előbb hordjon hallókészüléket!” – őszinte vallomások a hallás elvesztéséről
Azok, akik életük jelentős részét hallóként élik le, nem szeretnek szembesülni azokkal a jelekkel, amelyek arra utalnak, hogy a fülük kezdi cserben hagyni őket. Nos, senki sem mondta, hogy a hallás elvesztése egy könnyű folyamat.
Azt sem mondta senki, hogy méltósággal viseld ezt, nyugodtan ess kétségbe, borulj ki, érezd rosszul magad. Aztán pedig keresd a megoldásokat!
Megkértünk három hallássérültet, meséljék el, hogyan élték meg a saját hallásvesztésüket, milyen volt az ismerkedésük a hallókészülékkel, és hogyan látják ma az akkori kritikus időszakot.
Kata (19), egyetemista
,,Mivel nekem nem annyira erős a halláscsökkenésem, sokáig nem vettük észre, hogy bármi baja lenne a hallásomnak. Anyu gimiben kezdett el gyanakodni, amikor a szokásosnál sokkal nyűgösebb voltam tanítás után, és kerültem a kommunikációs helyzeteket, ráadásul sokkal figyelmetlenebb voltam, sok mindenre nem reagáltam. Akkor elcipelt hallásszűrésre, ahol ki is derült a baj, mondták, nincs mese, hallókészülék kell.
Forrás: Pexels
Gimisként akkor még rosszul éltem meg, nem akartam hordani, cikinek éreztem. Nagyon sok rábeszélés kellett az audiológusom részéről, hogy adjak neki egy esélyt, és türelmesen járjak beállításokra, finomhangolásra.
Aztán persze ott volt az is, hogy mit szólnak hozzá az osztálytársak, sokáig leengedett hajjal hordtam csak, mert nem akartam, hogy észrevegyék. Idővel azonban el kellett ismernem magamban, hogy jobbak vele a napok:
Nem vagyok olyan fáradt, könnyebben értek mindent, nyugodtabb vagyok.
Már négy éve vagyok hallókészülékes, ezalatt megtanultam kezelni azokat a helyzeteket, amikor fel kell vállalnom a hallássérülésemet, bár azért ezen még mindig van mit dolgozni. Viszont már simán copfba teszem a hajam, és azon gondolkodom, hogy a következő hallókészülékem színes és feltűnő lesz.”
Lilla (26), dolgozó édesanya
,, A húszas éveim elején derült ki, hogy nem hallok, én kezdtem el gyanakodni, hogy valami nincs rendben, és elmentem hallásszűrésre. Nekem nem volt annyira újszerű a dolog, mert van hallássérült barátnőm, vele megtapasztaltam már, milyenek a hétköznapjai hallássérülten.
Forrás: Pexels
Nekem természetes volt, hogy hallókészülékem lesz, a barátnőm ellátott sokféle tanáccsal, így ebből a szempontból sem volt újdonság. Hogy engem hogyan érintett, hogy a hallásom cserben hagyott?
Furcsa volt, de az audiológusom is mondta, hogy időben észre lett véve, korán kaptam készüléket, így hellyel-közzel a régivé vált a hallásom. A beszédértésem ugyanolyan jó.
Maga a készülék alig látszik, olyan pici, de ha látszana, sem zavarna, simán felvállaltam a kezdetektől, a barátnőmet is én védtem meg régebben, ha a hallása miatt piszkálták. Persze, kicsit más, amikor a saját bőrén érzi az ember a nehézségeket, de tényleg nagy előnyöm volt amiatt, hogy nem volt ismeretlen előttem ez a jelenség.”
Forrás: Pexels
Soma (65), nagypapa
,, Klasszikus időskori halláscsökkenés miatt kellett készüléket kapnom, bár én sokáig halogattam a hallókészülék beszerzését. Makacs természetem van, nem igazán akartam bevallani magamnak, hogy szükségem van rá, pedig egyre rosszabbul hallottam, és a környezetemet is kikészítettem azzal, hogy kiabálok és üvöltetem a tévét.
Végül az unokám bírt jobb belátásra. Nagyon zavart, hogy nem tudok felelősségteljes nagyapja lenni, nehezen tudok beszélni vele.
Így aztán elmentem hallásszűrésre, és kaptam egy jó hallókészüléket, ami jól szuperál. Az unokámat nem zavarja, a családomat sem, mások véleménye pedig nem érdekel. Nem mondom, hogy könnyű volt szembesülni vele, de amikor az unokámmal játszok, mindig eszembe jut, hogy jó döntés volt szembe nézni a hallásveszteségemmel. ”
Ahogyan ti is olvashattátok, mindenkiben másképpen csapódik le az a pillanat, amikor már nem tudja elodázni a tényekkel való szembenézést. De ahogy látjátok, idővel ezt is – mint annyi minden mást – el lehet fogadni, és megfelelő segítséggel ugyanolyan teljes életet lehet élni, mint halláscsökkenés előtt.
Jelek, amire érdemes felfigyelned:
• Gyakran szólnak, hogy kiabálsz vagy túl halkan beszélsz.
• Szólnak, hogy üvölteted a tévét vagy a rádiót.
• Úgy érzed, mindenki motyog körülötted.
• Nehezen hallod az embereket a telefonban.
• Nehezen követed a társas beszélgetéseket.
• A nap végére kimerülsz, ha sok emberrel kellett beszélned aznap.
• Ingerültté válsz, ha nem értesz sokadszorra valamit.
• Egyre többször kérdezel vissza.
• Gyakran félrehallasz dolgokat.
